top of page
Legfrissebb posztok
Kiemelt

Zenék íráshoz – A zene határozza meg a karaktert, vagy a karakter a zenét?

  • Krisza
  • Apr 5, 2017
  • 3 min read

Ahány író, annyiféle munkamódszer, úgyhogy ennek fényében még így a legelején szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy ez a bejegyzés teljes mértékben szubjektív.

A saját tapasztalataimat osztom meg, bízva abban, hogy majd a kommentek között a Ti véleményeteket és módszereiteket is megismerhetjük.


Írás vs. írás

Mondanám, hogy az íráshoz mindig hallgatok zenét, de ez már kapásból nem igaz, mert most is írok, és mégis azon kaptam magam, hogy ebben a pillanatban állítottam le a zenelejátszót. Tehát maradjunk annyiban, hogy az írás jellegétől függ, hogy hallgatok-e zenét, vagy sem.


Például ezt a bejegyzést nézve, amikor éppen azon töröm a fejem, hogy milyen rendkívül magvas gondolatokat akarok kipréselni magamból, jobb a csend, vagy esetleg valami halk kis meditációs zene a háttérben. Ez vonatkozik arra is, amikor a már meglévő kéziratomat javítom.


Ebben a bejegyzésben azonban elsősorban arra szeretnék koncentrálni, amikor úgy igazán írok. És nekem az úgy igazán írás az az állapot, amikor teljesen elengedem magam, és egyszerűen "csak" írok.


Megint hangsúlyozom, hogy én általában így csinálom: először „kiírom magamból” a piszkozatot, úgy, ahogy éppen elsőre eszembe jut, és csak utána állok neki mondatonként helyre rakni, hogy ne csak egy halom spontán szöveg legyen. Erre lehet azt mondani, hogy kétszer dolgozom, de mivel elképesztően élvezem az „első fázist”, nálam ez működik.

Ennél a fázisnál pedig nagyon-nagy szerepet tölt be a zene.


A történet alapja egy konkrét zeneszám

Több történetem alapszikrája is egy-egy zenétől „villant be”. Hallgattam a dalt, és jött az ihlet. Gondolom - remélem -, a legtöbben ismeritek ezt az érzést, nem kell ódákat zengenem arról, milyen fantasztikus, amikor valami beindul és teljesen magával ragad. Azért is szeretem, ha a történethez kapcsolódik egy bizonyos zene, mert amint meghallom, segít visszazökkenni az adott világba, ha valami okból kifolyólag kizökkentem volna.


Lejátszási listák

Nem mindig van egyetlen egy darab konkrét alap zeném.

Lejátszási lista viszont tényleg minden történetemhez van, általában összerendezve Youtube-on vagy Deezeren (mondhatnám a Spotify-t is, de eléggé leragadtam a Deezernél). Mindig szeretek az egyes történetekhez, karakterekhez zenéket gyűjtögetni, főleg úgy, hogy most már minden zenelejátszós platformon van olyan lehetőség, hogy kigyűjti neked, hogy még mik tetszhetnek az eddigiek alapján. Ez néha bejön, néha kevésbé.


„Beakadt lemez”

Biztos szintén sokan tapasztaltátok már, hogy a gondosan összeállított lejátszási listából simán „beakad” egy zene. Vagy kettő-három, ilyenkor legalább van egy kis változatosság. Én például egy tiniregényemnél napokon keresztül szó szerint csak és kizárólag a Sugar, We're Goin Downt hallgattam a Fall Out Boy-tól, pedig korábban nem különösebben voltam odáig a számért.

Egy idő után kicsit frusztráló volt, de hiába próbáltam meg másra kapcsolni, megakadtam az írással. Úgyhogy a szám egyféle mantrává vált, muszáj volt hogy szóljon ahhoz, hogy az adott részt írni tudjam. De rengeteg számmal jártam már így.


Mit hallgat a karakter?

Nos, szerintem itt jön az igazán izgalmas és intuitív rész, amikor vagy az mondhatjuk, hogy a tudatalattid babrált ki veled, vagy azt, hogy bizony a karakter igen-igen önállósította magát zenei kérdésben.

Amikor már a fejedben megvan a szereplőd, nagyvonalakban megvan a történet, és van valami halvány elképzelésed is, hogy milyen kedvenc zenéidet szeded elő hozzá…

Aztán leülnél írni, elindítasz hozzá valami neked tetsző nótát, néhány kínos perc múlva pedig rádöbbensz, hogy ez így nem fog működni. Jobb esetben néhány perc, rosszabb esetben jó pár óra, mire végre valahára leesik, hogy rohadtul félrenyúltál zene-ügyben.


Mert lehet, hogy te úgy gondoltad, hogy a Pokolból előmászott kis démonivadéknak majd tökéletes lesz például Marilyn Manson, de ha a kedves főszereplő a The Beatles All My Lovingját akarja hallgatni naphosszat, annak ellenére, hogy a dalnak az égvilágon semmi de semmi köze nincs a történethez, akkor bizony így jártál. Próbálkozhatsz mással, de az nem lesz az igazi.

A lényeg, hogy meglett a zene.

Később pedig úgyis „kiderül”, hogy mi az értelme.


Lezárásként néhány kérdés:

  • A te kedvenc karaktered hogy áll a zenehallgatással? Mi a kedvence?

  • Szoktál zenét hallgatni írás közben? Miket? Van lejátszási listád?


Kíváncsian várjuk a tapasztalataitokat kommentbe, akár Facebookon, akár a blogon!

Krisza


Ui.: Ha még nem töltötted volna ki a karakteralkotással kapcsolatos kérőívünk, itt a kínálkozó alkalom! Jelenleg 85 kitöltőnél tartunk, és nagyon szeretnénk elérni a bűvös 100-at! ;)

Comments


Kövess minket!
Címkék
Archívum
  • Facebook Basic Square
bottom of page