Karakter kérdőív: Legelső eredmények

Lassan 24 órával a kérdőív megosztása után úgy érzem, itt az ideje az első valódi posztnak is az oldalon.

Először is szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan időt szántatok ránk, máris 50 felett jár a kitöltők száma, tényleg köszönjük! Én magam őszintén megvallva nem számítottam ennyi érdeklődőre ilyen rövid idő alatt. És bár - remélhetőleg - még messze a vége, néhány érdekes dolog már így is kiderült.

Mielőtt jobban belemennénk, szeretném leszögezni, hogy a kérdőívet a puszta kíváncsiság hívta életre, nincs semmiféle tudományos, kutatási alapja. Nem vagyunk sem pszichológusok sem pszichiáterek, csak gyakorló írók, akik szeretnék megérteni, hogy működik pontosan a karakteralkotás folyama, pontosabban van-e valamiféle egyetemes rendszer, módszer, amely jellemzően mindenkire igaz. Olyan ez, mint a paprikás krumpli, mindenki máshogy csinálja, de krumpli biztosan van benne. Mi azt szeretnénk tudni, van-e krumpli a karakteralkotásban is? :)

Ennek jegyében a kérdőív első fele egy általánosabb, egyszerűbb oldalról közelítette meg a kérdés. A cél az volt, hogy képet kapjunk, milyen emberek is azok, akik írásra adják a fejüket, és még a kérdőívet is kitöltik. :)

Mint kiderült, döntő többségük nagykorú és lány, akik többnyire regényt, novellát és fanfictiont írnak, a negyedik helyen jócskán lemaradva a blogolás áll. Témát tekintve abszolút a fantasy vezet a romantikus és young adult történetek előtt, ugyanakkor a kitöltők közel negyede nem ír minden héten, egy másik negyede pedig legfeljebb 1-2 napot

Ez kicsit meglepő volt, legalább is számomra - azt hinné az ember, a regényírás, pláne a fanfiction állandó munkát ad az embernek, és azért egy novella sem éppen egy tízperces kis szösszenet. Ugyanakkor ez az eredmény nagyjából összhangban van a hobbi-hivatás kédésére adott válaszok arányával, a tévedés tehát kizárva. :)

A kérdőív második fele egy jóval konkrétabb, személyesebb vonlat követett. A skálák eredményeibe most nem mennék bele, a kifejtős részbe viszont szinte mindenki írt valamit - és kétség kívül ez a legizgalmasabb része az egész kérdőívnek.

Alapvetően három jól elkülönthető csoport körvonalazódott a válaszok alapján.

Néhányan egyenesen elhibázottnak érezték a kérdéssort, mások nem nagyon értettek bizonyos felvetéseket, főleg a karakterek önálló életére vonatkozólag, a többség számára azonban nem jelentett problémát, hogy valamilyen szinten különálló lényként kezeljék őket. Közülük sokan azt írták, a kérdőív kapcsán olyan dolgokra jöttek rá, amiken sosem gondolkoztak ezelőtt, számukra kimondottan hasznos volt a kitöltés.

A kitöltők döntő többsége, körülbelül 70%-a azonban támadásnak vette a skizofréniára vonatkozó kérdéseket (a válaszok alapján gyakorlatilag mindenki egybemosta a a többszörös személyiségzavarral, ahogy a köznyelv is. Igaz, ezért is szerepelt éppen ez a szó a mondatban.), és változó vehemenciával jelezte, hogy a karakterek ilyen-olyan mértékű jelenléte, a színes fantázia egyáltalán nem jelenti, hogy az illető skizofrén. Sok esetben felmerült, hogy a kitöltő úgy érzi, pszichológiai tesztet tölt ki, az épelméjűségét kérdőjelezik meg, sokaknál ez rá is nyomta a bélyegét a teszt hangulatára. Ehhez nyilván hozzájárul az is, hogy többnyire a vége felé jelentek meg ezek az állítások, és ezek ragadtak meg jobban, de ettől függetlenül itt szeretném újra leszögezni, hogy egyikünk sem pszichológus vagy pszichiáter, és személy szerint egyikünk sem gondolja, hogy a “karakteresdi” bármilyen szinten is betegség volna.

Ugyanakkor józanul végiggondolva, a kérdés jogos - aki élete egy jelentős(ebb) részét egyfajta álomvilágban éli, kitalált szereplők helyébe képzelve magát, nem létező dolgokkal foglalkozik, nem létező emberekkel beszélget ilyen-olyan mértékben, abban könnyen felmerülhet a gondolat, hogy valami baj van-e vele?

Természetesen a tévképzet és a fantázia nem ugyanaz a jelenség, ahogy egy író sem lesz attól látens sorozatgyilkos, hogy krimit ír, de orvosi szempontból sem egészen tisztázott, mi a különbség a fantáziálás és a hamis emlékek, tévképzetek megélése közt. Talán csak társadalmi megítélés kérdése? Hiszen egy igazi rajongó hosszú órákat, napokat tölt el, komoly pénzeket költ el a kedvenceire. Ereklyéket gyűjt, zenekaros pólókat vásárol, a hajviseletét utánozza, stb, mégsem nevezzük őrültnek. Még akkor sem, ha rajongása tárgya történetesen egy kitalált személy, egy szuperhős, vagy animeszereplő. Miért lenne beteg az az ember, aki ugyanígy viszonyul a saját maga alkotta karakterhez, róla gondolkozik, fantáziál? Attól, hogy valami nem híres, ismert, más megítélés alá kell, hogy essen?

Ezer kérdés megint, amire érdemes lenne válaszokat keresni, mert lényegében kimaradtak a kérdőívből.

De mind közül a legérdekesebb most azt hiszem az, hogy vajon miért is ennyire érzékeny ez a téma? Miért érezték sokan azt, hogy ez a leghangsúlyosabb kérdés, holott elvétve akadt csak egy-egy a témában? Miért érezték úgy, hogy erre megy ki a játék, hogy őrültnek nézik őket, skizofrénnek, betegnek? Biztosíthatok mindenkit, hogy ilyesmiről szó sincs - csupán a magunk ismereteit és feltételezéseit szerettük volna próbára tenni, megtudni, más írók hogyan dolgoznak együtt a karaktereikkel, milyen viszonyban állnak velük, hová tartanak. Próbáltuk mindezt objektíven, a saját kis komforzónánkból kilépve megtenni, minden felmerülő eshetőségre rákérdezni, függetlenül attól, hogy mi magunk tapasztaltuk-e már, vagy normálisnak tartjuk-e.

Sötétben tapogatóztunk, nem tudtuk, mire számítsunk, így az sem volt egészen világos, mire kell pontosan rákérdezni, hogy azokat a típusú válaszokat kapjuk, amikre kíváncsiak vagyunk. De úgy érzem, jó irányba indultunk - sok minden kimaradt, de nagyjából körvonalazódott előttünk, hogy hogyan is működhet ez a karakteresdi a különböző metódust használó írók köreiben, nekünk pedig ez volt az elsődleges célunk.

Manton

#karakterkérdőív